Kriza János Meseturné 2025 – Beszámoló
A 2025-ös Kriza János Meseturné a Tekergő Meseösvény Egyesület szervezésében a IV. Erdélyi Mesemondó Találkozó folytatásaként valósult meg – egy hét, amikor a mese valóban összekötötte az embereket, tájakat és szíveket.
A turné során 7 szervezet, 21 mesemondó, 5 mesedalnok és 11 önkéntes segítő kelt útra, hogy 16 városban és faluban, több mint 100 helyszínen varázsolja el a közönséget.
Több mint 2000 mesehallgató kapcsolódott be ebbe a különleges, lélekemelő utazásba.
A mesemondók és mesedalnokok nemcsak mesét vittek, hanem jó kedvet, barátságot is, olyat, amely közösséget épített. A turné során mindenhol nyitott szívvel fogadták a csapatot – iskolákban, művelődési házakban, vendéglátóhelyeken.
Volt, aki már a kezdetektől velük tartott, volt, aki útközben csatlakozott, és volt, aki az utolsó pillanatban érkezett – de a mesék mindenkit egy közös ritmusba hoztak.
Külön köszönet illeti a szervező és csatlakozó partnereket: Tekergő Meseösvény Egyesület, Ágasfa Alapítvány, Csűrdöngölő Kulturális Egyesület, Vándorgalamb Társulat, Mesefaiskola, Bergendóc Szociális Szövetkezet, Szóperencia
Kiemelt támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Köszönjük, hogy együtt lehettünk a Kriza János Meseturnén!
A mese összeköt.